A halálközeli élmények modern kori kutatásának kezdetét 1975-re teszik, ebben az évben jelent meg ugyanis Raymond Moody pszichiáter úttörő munkája, az Élet az élet után (Life After Life)1. Moody használta először a “halálközeli élmény” kifejezést azokra a különös, életre szóló tapasztalatokra, melyekről azok számoltak be, akik közel kerültek a halálhoz, és amikben számos közös mozzanat is fellelhető, melyeket Moody is taglalt könyvében. Ugyanakkor ismertek jóval régebbi, ilyen élményekről szóló beszámolók a legkülönfélébb kultúrák hagyományaiban és írásos emlékeiben,2 az első tanulmányt a témában pedig Albert Heim svájci geológus professzor publikálta 1892-ben.3 Heim élménybeszámolókat gyűjtött olyan hegymászóktól, akik lezuhantak az Alpokban és túlélték (ő maga is közéjük tartozott), illetve katonáktól, akik megsebesültek a háborúban, és munkásoktól, akiket valamilyen baleset ért, például leestek egy állványzatról vagy háztetőről.
A mélybe zuhanás élménye
Heim tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy az életveszélyes zuhanás szubjektív élménye független attól, hogy az illető egy ház állványzatáról vagy épp egy szikla tetejéről zuhan a mélybe. Mindemellett a zuhanók meglehetősen hasonló tapasztalatokról számolnak be, melyek sok esetben kimondottan kellemesnek mondhatók, szemben azzal a rémületes élménnyel, amit egy ilyen helyzetben várnánk. Heim szerint a zuhanóknál kialakuló mentális állapot mentes a félelemtől, kétségbeeséstől vagy fájdalomtól; ehelyett egyfajta nyugodt komolyság és mélységes elfogadás lesz úrrá rajtuk.3 Egy postaigazgató, aki 8 évesen lezuhant egy szikláról, így emlékezett vissza:
“A zuhanás során egyáltalán nem tapasztaltam kellemetlen érzést. Tisztán emlékszem, hogy a levegőben bukfenceztem háromszor vagy négyszer; ezért aggódtam, hogy elhagyom a zsebkést amit az apámtól kaptam ajándékba. Bár súlyos agyrázkódás szenvedtem és összeszedtem jónéhány vágott sebet, csak biztosítani tudom afelől, hogy a zuhanás alatt a legkisebb kellemetlen, szorongó, vagy fájdalmas élményem sem volt. […]” (49. o.)
A zuhanókra jellemző a szellemi frissesség, meglepő módon képesek tárgyilagosan áttekinteni az események összefüggéseit és a zuhanás várható kimenetelét. Egy hegymászó, aki lezuhant az Alpokban, a következőkről számolt be:
“[…] úgy hittem, hogy a legkellemesebb módon lebegek lefelé, és a legteljesebben tudatomnál voltam a zuhanás során. Fájdalom és szorongás nélkül mértem fel a helyzetemet, a családom jövőjét, a korábban a biztonságuk érdekében tett óvintézkedéseimet, olyan gyorsasággal, amire soha azelőtt nem voltam képes. […]” (49. o.)
A zuhanás szubjektív élményének további sajátossága annak az érzése, hogy az idő kitágul. Ezt megtapasztalta maga a szerző is. Egy hegymászó túra alkalmával a szél lefújta Heim fejéről a sapkát, aki ösztönösen utánakapott, emiatt elvesztette az egyensúlyát és a mélybe zuhant:
“[…] A gondolatok korábban említett áradata a zuhanás alatt kezdődött. Amit öt-tíz másodperc alatt éreztem, azt tízszer annyi idő alatt sem lehetne elmondani. Minden gondolatom és ötletem összefüggő és nagyon tiszta volt, és az álmokkal ellentétben nem voltak kitéve a feledésnek. Először is számba vettem a sorsom kínálta lehetőségeket, és azt mondtam magamnak, “a sziklacsúcs, ami fölött hamarosan átzuhanok, nyilvánvalóan egy meredek falként nyúlik alattam a mélybe, mivel nem láttam a tövénél a földet. Sokat számít, hogy van-e hó a sziklafal tövénél, vagy sem. […]” Gondoltam rá, hogy leveszem a szemüvegem és eldobom, hogy az üvegszilánkok ne sértsék meg a szememet […] Ezután egy sor gondolat és ötlet következett a hártahagyottakkal kapcsolatban […] A következő gondolatom az volt, hogy nem fogom tudni megtartani a bevezető egyetemi előadásomat […] Azután láttam az egész elmúlt életemet képek formájában megelevenedni, mintha egy színpadon lennének távolabb tőlem. Úgy láttam magamat, mint az előadás főszereplőjét. Mintha egy mennyei fény mindent átváltoztatott volna, és minden gyönyörű volt, gyász, aggodalom és fájdalom nélküli. […]” (50. o.)
Ezt a fajta életút-áttekintést, mely a Heim által gyűjtött élménybeszámolókban is gyakran előfordult, ma már a halálközeli élmények jellegzetes elemeként tartjuk számon. Emellett voltak zuhanók, akik esés közben gyönyörű zenét hallottak, és akadtak olyanok is, akik úgy érezték, egy rózsaszín felhőkkel tarkított kék égboltba zuhannak bele. Az alábbi részlet egy teológus hallgatótól származik, aki túlélt egy vonatkatasztrófát, melynek során egy vasúti híd összeomlott, ő pedig a szerelvénnyel együtt a mélybe zuhant:
“[…] Ez alatt az idő alatt gondolatok egész áradata járta át az agyamat, a legtisztább módon. A gondolatok azt mondták, “a következő becsapódás meg fog ölni”. Képek egy sorozata gyors egymásutánban megmutatott nekem minden gyönyörűt és szeretetre méltót amit valaha tapasztaltam, közöttük pedig egy prelűd erőteljes dallama szólt, amit aznap reggel hallottam: “Isten mindenható, Menny és Föld az Ő kezében nyugszik; meg kell hajolnunk akarata előtt”. Ezzel a gondolattal a félelmetes zűrzavar közepén erőt vett rajtam az örök béke érzése. […]” (48. o.)
Azok, akik nem ájultak el zuhanás közben, a becsapódás pillanatában elvesztették az eszméletüket – fájdalmat nem éreztek, bár egyesek hallották a csattanást. A beszámolók alapján Heim arra a következtetésre jutott, hogy a nagy magasságból történő zuhanás sokszor egy meglepően tiszta, kifejezetten kellemesnek mondható mentális állapottal jár együtt – szemben azzal a bénító rémülettel, ami egy ilyen baleset szemtanúin rendszerint erőt vesz. A szerző nem bonyolódott spekulációba az élmények okaira vonatkozóan; a beszámolókat, melyeket a Svájci Alpesi Klub gyűlésén ismertetett először, vigasztalásul szánta a halálos balesetet szenvedett hegymászók családtagjainak.3
A halálközeli élmények modern kori irodalmában is fellelhetőek olyan, zuhanással kapcsolatos beszámolók, melyek nagyfokú hasonlóságot mutatnak a Heim által gyűjtött esetekkel. Kenneth Ring pszichológus vizsgálatában azt találta, hogy azoknál, akik valamilyen baleset, például vízbe fulladás vagy zuhanás következtében tapasztalnak meg halálközeli élményt, meglehetősen gyakori az úgynevezett életút-áttekintés. Más szóval ezek az emberek többször számoltak be arról, hog addigi életük eseményei leperegtek a szemük előtt. A kutató könyvében ismerteti egy ejtőernyős történetét, akinek ernyője ugrás közben meghibásodott, de végül túlélte a balesetet4. Ez a személy később így emlékezett vissza arra, mit tapasztalt zuhanás közben:
“Mint amikor képek peregnek az ember szeme előtt, egészen a régmúlttól a történtekig [vagyis a jelen pillanatig] bezáróan, tudja… csak suhannak ezek az életképek az ember hátulgombolós korából: csupa csacsiság. Például láttam a szüleim arcát, és olyasmire is emlékeztem, amire különben nem. Vagy amire most sem emlékszem, de akkor, két éve igen. Minden gyerekkori emlékem visszatért. Mint amikor a barátait kérdezgeti az ember, emlékeznek-e a régi balhékra, de már nekik is csak pislákolnak az emlékeik. Akkor azonban egészen felfrissült az emlékezetem. (Kellemes érzés volt?) Igen, kellemes volt, igazán. [Kisgyermekkori emlékeiről beszél négy-öt éves korából.] Én mondom magának, olyan volt, mintha minden rossz emlékemet kitörölték volna. Csupa szép emlék jutott eszembe. Mintha film pergett volna előttem, mintha kamera lett volna a szememben. Mindez néhány másodperc alatt zajlott. Bumm, bumm [csettint az ujjával]! Minden világos volt, mint a nap, világos, mint a nap. Nagyon gyors, az ember mindent látott. Olyan volt, uff, mint amikor egy számítógépbe táplálnak be adatokat, mintha számítógépet ültettek volna a fejembe, és beprogramozták volna, szóval, olyan volt. (Érzékelt valamiféle időrendet?) Valahogy az elején kezdődött, úgy ment sorban, egészen a végéig. Mint ahogy az óra jár körbe, mindig ugyanabban az irányban, úgy követte egyik emlék a másikat.” (136. o.)
Hivatkozások
1Moody, R. (2016). Life After Life. Random House.
2Cardena, E., Lynn, S. J., Krippner, S., & Appelle, S. (2014). Varieties of Anomalous Experience: Examining the Scientific Evidence. American Psychological Association.
3Noyes Jr, R., & Kletti, R. (1972). The experience of dying from falls. Omega-Journal of Death and Dying, 3(1), 45-52.
4Ring, K. (1993 [1982]). Halálközeli élmények – A klinikai halál állapotának tudományos vizsgálata. Édesvíz Kiadó.