A halálközeli élmények szubjektív élményösszetevőinek ismertetését a földöntúli világba való bepillantás, a határvonal érzékelése és a testbe való visszatérés motívumainak ismertetésével zárom (a többi élményelem leírását lásd itt és itt), majd teszek néhány általános érvényű megjegyzést az eddig leírtakkal kapcsolatban.
Bepillantás egy másik világba
A Greyson és Stevenson által tanulmányozott 78, halálközeli élményről szóló beszámoló több mint kétharmadában történt említés valamilyen földön túli világba történő belépésről.1 Érdekes módon ez az élményösszetevő gyakrabban fordult elő nők, mint férfiak esetében. Fenwick & Fenwick gyűjtésében az átélők ezt a másvilágot tipikusan mennyei tájként írták le, ragyogóan színes virágokkal és csodálatos illatokkal, ahol a szférák zenéje hallható.2 A szerzők ismertetik a harmincnégy éves Eleanor beszámolóját, aki tartósan beteg édesanyját ápolta szilveszterkor, mikor a következő történt vele:
“Betegnek éreztem magam, és aznap reggel nem voltam képes felkelteni édesanyámat. Délben négykézláb felkúsztam az emeletre, az ágyba. Éjfélre már elviselhetetlen fájdalmat éreztem. [Később kiderült, hogy Eleanornak tüdőgyulladása és mellhártyagyulladása volt.] Nem tudom pontosan, melyik este volt, de egyedül voltam az ágyban, amikor tudtam, hogy ‘valami történni fog’. Nem féltem, magabiztos voltam. Kiszálltam a testemből és a hálószoba szemközti sarka felé mentem. Nem emlékszem semmilyen alagútra vagy fényre, csak a csodálatos nyugalomra és jóllétre egy gyönyörű tájon, fűvel, pázsittal, fákkal és ragyogó, szórt fénnyel, melynek nem volt semmilyen központi forrása, és azt éreztem, hogy csodálatos szeretet, öröm, és béke vesz körül, betegségnek és fájdalomnak nyoma sem volt. […]” (73. o.)
Azok az átélők, akik élményük során bepillantást nyernek ebbe a földöntúli birodalomba, a gyönyörű táj mellett gyakran említést tesznek egy városról is, melyet általában a “Fény városaként” neveznek. Kenneth Ring pszichológus gyűjtéséből származik annak az északkarolinai nőnek a beszámolója, aki a műtétje után fellépő masszív vérzés következtében élt át halálközeli élményt:
“… hirtelen egy hatalmas fényrobbanás történt, és én … ráhangolódtam a fényre. Messziről láttam egy várost. … Nem olyan volt, mint amikor kinézel a repülő ablakán és látod egy város körvonalait. … Még ilyen hatalmas távolságból is láttam, hogy ez a város óriási! […] És akkor kezdtem felismerni, hogy a fény a városon belülről jön, és úgy tűnt, mintha egy lézerfénysugár lenne a közepén, ami rám irányul. […] Az első dolog, amit láttam, ez az utca volt. És olyan tiszta volt. Az egyetlen dolog, amihez ebben az életben viszonyítani tudom, az az arany kinézete, de ez tiszta volt, átlátszó. … Ott minden tiszta és világos volt. […] Beszédet hallottam, mindenféle nyelven. Nyelveken, amiket soha nem hallottam korábban, mégis megértettem. […] Ott volt az a tudás, ami meghaladta mindazt, amit megpróbálhatnék leírni magának. Kezdtem rájönni, hogy el kell mennem, és én nem akartam távozni onnan [sírni kezd].” 3
Egy ehhez hasonló “város” leírása Pilling János pszichiáter és munkatársainak hazai gyűjtésében is fellelhető:
“Utam végén egy csodálatos fényben pompázó városba érkeztem. Házakat láttam, folyókat, gyümölcsöző fákat, virágokat – és minden olyan ragyogó volt, mintha aranyból lenne. Aranyváros – talán ez a legjobb szó rá. Ott mindent az Úr fényessége tölt be, ugyanaz a fény, amely Mózes arcán ragyogott, a Vele való találkozás után. Amikor megérkeztem az Aranyvárosba, a Mindenség Ura fogadott. Nem igaz, hogy az Úr szakállas öregember: fiatalabb Ő mindenkinél. Nem férfi és nem nő – Ő a kisugárzó központi szeretet. Aranyló ködfátyolban jelent meg előttem. Ruha helyett hasonló, de nem aranyló, ködfátyol borítja az ott élő lelkeket is. Ezeknek ugyanolyan alakjuk van, ugyanolyan testrészeik vannak, mint nekünk. Így ismerhetjük fel halott rokonainkat, ahogyan én is találkoztam édesapámmal, férjemmel, testvéreimmel. Szavak nélkül, pusztán gondolatainkkal beszélgettünk. Az Aranyvárosban hatalmas csarnokokban rengeteg könyv és tekercs van. Megkérdeztem az Úrtól, hogy milyen könyvek ezek, és Ő azt válaszolta, hogy a világmindenség tudásának könyvei. Az emberek ugyanis ott, a másik dimenzióban is állandóan tanulnak. Asztaloknál ülve, fűben fekve, fák alá ülve – mindenütt tanuló embereket látni. […]” 4
Érdemes megemlíteni, hogy Kunt Ernő néprajzkutató, aki a magyar parasztság halálhoz kapcsolódó közösségi szokásait vizsgálta, már 1975-ben – tehát abban az évben, amikor Raymond Moody Élet az élet után című könyve a tengerentúlon megjelent, elindítva a halálközeli élmények modern kori kutatását – lejegyzett olyan élményt, amelyben említés történik egy másik világba történő látogatásról. Bár az alább idézett mezőkövesdi beszámolót a szerző a halállal kapcsolatos álmok közt tárgyalja, abban olyan, a halálközeli élményekre jellemző mozzanatok is megjelennek, mint az alagútélmény vagy az elhunyt rokonokkal való találkozás:
“És amikor én nagybeteg lettem… Hát én, mintha egy nagy alagúton mentem vóna. De az olyan szőlőlugas vót. Szőlőlugas alatt mentem. Lógtak rajta félkarnyi fekete girizdek. És ez se jó, ezt is hallottam a nagyanyánktól. Aki fekete szőlővel álmodik az egy nagy betegség. Vagy uborkával álmodik, az is betegség. Babbal álmodik, az szaporodás. Így beszélték az öregek. Oszt akkor én találkoztam egy pappal. Kérdezi:
– Hova megyen?
– Tisztelendő úr, nem tudom. Nem tudok innen kikecmeredni.
– Menjen csak igyenesen. Menjen. Majd kiér a végire.
Ki is értem. No, most akkor, a testvéremnek a veje – már akkor ő meghalt a harctéren, má’ tudtuk – ott hányta a szenet. Mondom:
– Hát te meg hogy gyöttél má ide?
– Hát, behordom má innen ezt a szenet.
No, én azzal csak mentem tovább. Akkor abba a völgybe, ahun én gyöttem, meg gyött a rettenetes nagy víz. A nagy zavaros víz. Jajj – mondom – de jó, hogy má’ én átértem ezen a zavaros vizen. Akkor én elmentem egy helyre, felmentem a padra, mert féltem a víztül. Hát ott ül a házigazda, meg a fia. Oszt a fán egy nagyon, nagyon fehér ing vót. Oszt az meg kaszált a padon. Olyan száraz, gazféle kórókat. Aztat kaszálgatta a padláson álmomban. Azt mondom én:
– Jajj, hát maguk is? Nem hiába, hogy mindig ilyen kaparnyikek vótak. Még a padon is termelnek? Maguk még itt is termelnek?!
– Hát, hát te hunn jársz itt?
– Hát nem tudják, hogy milyen nagy víz van ott, abban a nagy vőgyben?
– Hát honne tudnánk. Azé gyöttünk ide.
– Én is azé gyöttem ide.
– No, így ez elmúlt, hogy hogy múlt el?…
Akkor én megindultam. Akkor én egy rettenetes nagy, szemmel beláthatatlan, olyan mohás kaszállóra mentem. De nagyon tiszta víz vót. Nagyon. Még imitt-amott láttam olyan kunyhóféliket, tanyaféliket. Habocskoltam én a vízbe, hogy majd én kikecmerednék onnan. Mentem vóna a tanyába, oszt sose értem oda. Soha, a tanyára.” 5
A határvonal
Egyesek az élményük során elérnek egy határt, amit nem léphetnek át. Elmondásuk szerint ha ezt valahogy mégis megtennék, nem térhetnének vissza az életbe. Időnként ez a határ valamilyen fizikai akadály formájában jelentkezik, mint például egy kerítés vagy ajtó:
“Ott volt előttem ez az ajtó, ami mögül zene hallatszódott ki és emberek ünnepeltek kitörő örömmel, amiről tudtam és felismertem, hogy ez az otthonom. Ha egyszer beléptem, nem jöhettem vissza.” 6
Máskor az átélővel közlik, hogy ennél a pontnál nem mehet tovább, vagy egyenesen felszólítják, hogy forduljon vissza, mint például azt a férfit, akit koszorúér-elzáródással szállítottak kórházba:
“[…] Egy kis sétányon találtam magam, mint egy alagút … Nagyjából az út kétharmadáig jutottam, és egy hang – egy parancsoló, de nem követelőző hang – azt mondta, “Nem jöhetsz be ide. Menj vissza.” Én egy nagyon csökönyös ember vagyok, keményfejűnek is lehetne mondani. Egy kerítésoszloppal is leállok vitatkozni csak a vita kedvéért. De ebben az esetben, amint azt meghallottam, azonnal megfordultam és elkezdtem visszasétálni arra, amerről jöttem. Akkor már tudtam, hogy nem fogok meghalni. […]” 7
Ugyanakkor bizonyos esetekben az átélők arról számolnak be, hogy úgy érezték, az ő kezükben volt a végső döntés, átlépik-e a határt vagy visszatérnek az életbe:
“Elértem azt a pontot, ahol úgy éreztem, hogy hoznom kell egy döntést, hogy visszatérek-e az életbe vagy megyek tovább előre a halálba. Ott volt a legjobb barátom (aki két évvel azelőtt halt meg rákban), és elmondta, hogy ennél tovább nem mehetek, különben nem tudnék visszafordulni. “Eljutottál a szélére. Ennél messzebbre nem mehetsz, ” mondta. “Most menj vissza és éld az életed teljességgel és félelem nélkül.” 6
Visszatérés
Az átélők között vannak, akik egyáltalán nem emlékeznek a visszatérésre. Néhányan felidézik, hogy valami visszahúzta őket azon a sötét alagúton keresztül, amin az élményük kezdetén haladtak át. Az esetek egy részében arról számolnak be, hogy az élményük végén egyszerűen “elaludtak”, vagy elvesztették az eszméletüket, majd a fizikai testükben ébredtek:
“Nem emlékszem a visszatérésre a testembe. Olyan volt, mintha csak elsodródtam volna, elaludtam, majd hirtelen felébredtem és az ágyban feküdtem. A szobában lévő emberek viszont ugyanott voltak, mint korábban, amikor a testemen kívül voltam, és a testemet és őket néztem.” 8
Mások ugyanakkor arra emlékeznek, hogy az élményük végén nagy gyorsasággal kerültek vissza a fizikai testükbe, esetenként a fejükön keresztül, gyakran egy rángás kíséretében:
“Ott voltam fent a plafonon, néztem, ahogy dolgoznak rajtam. Amikor rátették a sokkolót a mellkasomra, és a testem ugrott egyet, visszaestem egyenesen a testembe, mint egy holtsúly. A következő dolog, amit tudok, hogy ismét a testemben voltam.” 8
Megjegyzések
Több dolgot is érdemes megjegyezni a fenti felsorolással kapcsolatban. Először is azt, hogy a lista nem teljes. A fentebb leírtakon kívül előfordulnak még olyan élményösszetevők is, mint például az idő szubjektív érzékelésének drasztikus megváltozása – az idő többnyire lelassul, vagy teljességgel megszűnik létezni -, vagy egyfajta megvilágosodás, annak az érzése, hogy az átélő végtelen tudás birtokába jut és választ kap a létezés végső kérdéseire – az univerzális tudás motívuma a Pilling és munkatársai által közzétett, fentebb ismertetett beszámolóban is megjelenik.4 Többen úgy érzik, azért tértek vissza a halál torkából, mert valamilyen küldetésük van, bár hogy pontosan mi, az sokáig számukra sem világos8, egyesek pedig azt állítják, hogy az életút-áttekintés során nem csak személyes múltjuk részletei, hanem a világ múltjának vagy jövőjének képei is feltárultak előttük.9
Fontos megemlíteni azt is, hogy bár a fentebb idézett élménybeszámolók többnyire pozitív érzelmi töltettel bírnak, ritkán, de előfordulnak negatív, ijesztő, “pokoli” halálközeli élményekről szóló beszámolók is. Emellett elmondható, hogy a fentebb idézett leírások elsősorban a nyugati, zsidó-keresztény kultúrkörből származó átélők beszámolói. Jó néhány kutatás igazolta, hogy halálközeli élmények világszerte, számos különböző kultúrában előfordulnak. A beszámolókban előfordulnak olyan jellegzetességek, melyek egy adott kultúrkörre nézve specifikusak, ugyanakkor több kutató azon a véleményen van, hogy a halálközeli élményekben fellelhető egy olyan élménymag, amely egyetemesnek mondható. Például az a tapasztalat, hogy az átélő valamiféle sötét térrészen halad keresztül egy távoli fényforrás felé, minden vizsgált kultúrában gyakori élményösszetevő, azonban erre szinte kizárólag a nyugati emberek hivatkoznak alagútként.10
Hivatkozások
1Greyson, B., & Stevenson, I. (1980). The phenomenology of near-death experiences. The American journal of psychiatry.
2Fenwick, P., & Fenwick, E. (2011). The truth in the light. White Crow Books.
3Ring, K. (1984). Heading toward omega: In search of the meaning of the near-death experience. William Morrow & Company. 73-74. o.
4Ács, G., Pilling, J., & Zatik, I. (1992). Meghaltam – és élek. Halál közeli élmények. Medicina, Budapest. 47. o.
5Kunt E. (1987). Az utolsó átváltozás. A magyar parasztság halálképe. Gondolat, Budapest. 106-107. o.
6Long, M. D., & Perry, P. (2010). Evidence of the Afterlife. Harper Collins Publishers. 16. o.
7Sabom, M. B. (1998). Light and Death: One doctor’s fascinating account of near-death experiences. Zondervan Publishing House. 75. o.
8Moody, R. (2016). Life After Life. Random House. 75. o.
9Ring, K. (1984). Heading toward omega: In search of the meaning of the near-death experience. William Morrow & Company.
10Fox, M. (2003). Through the valley of the shadow of death. Religion, spirituality and the near-death experience. Routledge.