A halálközeli élmény fenomenológiája

Raymond Moody pszichiáter, a “halálközeli élmény” kifejezés megalkotója, az elsők között kezdte el összegyűjteni és rendszerezni olyanok beszámolóit, akik közel kerültek a halálhoz. Számos olyan elemet azonosított, amik rendszeresen előfordulnak ezeknek az embereknek az elbeszéléseiben.^1-2 A halálközeli élmények ilyen visszatérő mozzanata például az alagútélmény, az életút-áttekintés, vagy az elhunyt rokonokkal való találkozás. Moody könyvében¹ több észrevételt is megfogalmazott ezekkel kapcsolatban. Bár a halálközeli élmények meglepően hasonlóak, nincs két olyan beszámoló, ami egyforma lenne. Nincs olyan összetevője a halálközeli élménynek, ami minden beszámolóban megjelenne, és Moody nem hallott olyan beszámolót, ami az összes elemet tartalmazta volna. A sorrend, ami szerint az átélők megtapasztalták ezeket az élményösszetevőket, beszámolóról beszámolóra változott. Moody úgy találta, hogy az élmény részletgazdagsága függ attól, hogy az illető milyen közel kerül a halálhoz – azok, akik átmenetileg a klinikai halál állapotába kerültek, teljesebb élményről számoltak be, mint azok, akik elmondásuk szerint közel kerültek a halálhoz, de nem haltak meg. Végül, a Moody által megkérdezettek egy részéről elmondható, hogy bár halottá nyilvánították majd később újraélesztették őket, semmilyen ehhez hasonló élményről nem számoltak be. Érdekes módon Moody találkozott olyanokkal is, akik többször kerültek hasonló helyzetbe, és bár egyik alkalommal nem tapasztaltak semmit, a másik alkalommal halálközeli élményben volt részük.
A következőkben a halálközeli élmény jellegzetes elemeit tekintem át a hazai és nemzetközi szakirodalomból vett esetleírások alapján. Fenomenológia alatt a halálközeli élmény mint jelenség szubjektív élményösszetevőit értem.

Szavakkal nem kifejezhető élmény

Az átélők közül sokan azt mondják, szavakkal nem kifejezhető az, amit átéltek. Úgy érzik, a szavak cserben hagyják őket, amikor megpróbálják leírni, mi történt velük. Dr. Mary Neal ortopéd sebész 1999-ben egy chilei vízi túrán vett részt, amikor egy vízesésen való leereszkedést követően a kajakja beékelődött a folyómeder aljába, ő pedig megfulladt. Társainak a folyóparton sikerült újraéleszteni Nealt, aki később így számolt be élményéről:

“Talán lehetetlen is pontosan leírni, hogy mit éreztem és mit láttam. Amikor most megpróbálom felidézni az élményeimet, olyan, mintha egy háromdimenziós élményt próbálnék megjeleníteni egy kétdimenziós világban. Nem is léteznek a nyelvünkben erre megfelelő szavak, fogalmak és leírások. Később olvastam mások halálközeli élményeit és a mennyországról adott leírásait, és úgy látom, hogy ők ugyanolyan nyelvi korlátokba ütköznek, mint én.” ³

Sokan viszont nem azért hallgatnak halálközeli élményükről, mert nem tudják szavakba önteni, hanem azért, mert félnek a megszégyenüléstől:

“Ha elkezdenék beszélni erről, csak néznének rám, mint borjú az új kapura. Mert nem képesek rá, hogy [szünet]… Hogyan lehetne olyasmit elmagyarázni egy másik embernek, amit az úgysem hisz el, nem tud elképzelni s a többi. Sokan vannak, akik hasonló gondokkal küszködnek. […]” ⁴

Csend, béke és boldogság érzése

Az átélők közül sokan arról számolnak be, hogy élményük során megtapasztalták a mindent elsöprő boldogság és béke érzését. Kenneth Ring pszichológus, a halálközeli élmények neves kutatója ismerteti Laurelynn beszámolóját, aki egy hasi műtét során szenvedett el súlyos vérveszteséget, melybe kis híján belehalt. Míg az orvosok az életéért küzdöttek, Laurelyn a következőket tapasztalta: 

“[…] Ezután egy másik világba utaztam, ahol teljes béke honolt. Nem volt fájdalom, hanem mindent áthatott a jóllét érzése ezen a meleg, sötét, puha helyen. Beborított a teljes boldogság, a feltétel nélküli szeretet és elfogadás atmoszférája. Gyönyörű volt a mindenfelé szétterülő sötétség. A teljes béke szabadsága bármilyen földi érzés intenzitását meghaladta. A távolban láttam egy fehéres-sárgás fényt a horizonton. Nagyon nehéz leírni, hogy hol voltam, mert azok a szavak, amiket ezen a síkon ismerünk, nem elegendőek hozzá. […]” ⁵

A boldogság és béke érzése mellett az átélők gyakran tesznek említést arról, hogy csend és nyugalom vette körül őket. Árvai Attila író magyarországi eseteket taglaló könyvében ismerteti egy erőszakos támadás áldozatának beszámolóját:

“Rettentően féltem. Tudtam nem menekülhetek az erőszakos szorításból, ez már a vég. Nem tehettem semmit, minden elsötétült előttem. A korábbi izgatott állapot eltűnt. Teljesen megnyugodtam. Nyugalom és csend vett körül, kezdtem jól érezni magam. Úgy éreztem, repülök, egyre csak repülök valamerre, valami, vagy inkább valaki felé, és nem érdekelt többé az a hely, ahol ez a kellemetlen dolog történt velem. Aztán valamilyen kezek – vagy nem is tudom minek nevezzem – elkezdtek visszafelé lökni oda, ahonnan jöttem. Tudtam, vissza kell mennem a testembe, még nem halhatok meg. Olyan jól éreztem magam, hogy nem sok kedvem volt visszatérni, ott akartam maradni, ahol voltam. Nem tudnám pontosan behatárolni azt a csodálatos helyet, mert mintha kitörölték volna az emlékezetemből, de azt tudom, hogy csodálatos hely volt és azóta sokat elmélkedtem róla. Úgy gondolom, halálunk után oda kerülünk majd.”⁶

Szokatlan zajok

Bár a csend megtapasztalása gyakori eleme a halálközeli élményeknek, egyesek furcsa zajokat is hallanak élményük során. Ezek időnként az átélők közvetlen környezetében található zajforrásoknak feleltethetők meg, mint például az operáció során használt eszközök hangjának, ahogy azt Pam Reynolds esetében is láttuk. Máskor a hangoknak nincs egyértelműen azonosítható, külső forrása. Az esetek egy részében a hangok meglehetősen kellemetlenek. Moody interjúalanyai között voltak, akik hangos kattanást, ordítást, dörömbölést, zümmögő hangot hallottak, mások arról számoltak be, hogy olyan volt, mintha a szél fütyülne.¹ Előfordul, hogy az élmény kifejezetten erős hanghatással társul:

“Az első, amire emlékszem, valami iszonyú süvöltés volt, valami iszonyú [szünet]… Nagyon nehéz ezt szavakban visszaadni. Talán leginkább még a tornádó hangjához hasonlíthatnám azt az iszonyú süvöltő szelet, ami kis híján magával sodort. Valami tágasabb térről egy szűk pont felé lökött ez a szélroham… Magas, éles, fülsértő hang volt.” ⁷

Megint mások meglehetősen kellemes hangokat tapasztalnak halálközeli élményük során. Moody említést tesz egy nőről, akinél súlyos belső vérzés alakult ki, és aki ájulása pillanatában “fenséges, gyönyörű zenét” hallott.⁸

Áthaladás egy sötét téren

Visszatérő elem a halálközeli élményekről szóló beszámolókban az az érzés, hogy az illető keresztülhalad valamilyen sötét téren. Bár erre az élményösszetevőre gyakran “alagútélményként” hivatkoznak, csakúgy, mint a többi komponens esetén, itt is jelentős egyéni különbségek mutatkoznak az élmény részleteiben. Ezt a sötét térrészt gyakran hasonlítják egyebek mellett csatornához, tölcsérhez, kúthoz, völgyhöz vagy éppen barlanghoz.¹ A mozgás jellemzően – bár nem minden esetben – egy távoli fényforrás felé történik. Pim Van Lommel kardiológus könyvében ismerteti az alábbi beszámolót:

“Úgy éreztem, nagyon messzire kerültem, egy másik tudatba. Úgy értem, hogy a tudatom útra kelt, miközben a testem ott maradt, az ágyon fekve. Láttam a testem, de nem éreztem. Olyan volt, mintha elszívtak volna. Egy nagyon sötét, hosszú, spirál alakú alagútba kerültem, amit először ijesztőnek éltem meg, mégsem tűnt ismeretlennek. Óriási sebességgel száguldottam végig ebben a spirál alakú tölcsérben, és minél tovább és följebb kerültem, annál inkább változott át a sötétség világossággá. A fény intenzitása mélylila-ibolyaszínűvé változott. Hatalmas fénylő, sugárzó, fehéres fényt éreztem “magam fölött”, és a felé a fény felé lebegtem tovább.” ⁹

Michael Sabom kardiológus (aki elsőként dokumentálta Pam Reynolds esetét) írja le Lori történetét, aki agyműtéte során tapasztalta az alábbiakat:

“Végighaladtam ezen a sötét folyosón. Úgy éreztem, “itt az ideje”, hogy végigmenjek rajta. Olyan volt, mintha a szél és én egyek lennénk. Érezted már a szelet magadon, vagy azt, ahogy a szél belekap a hajadba? Bevezetett engem oda, nem csak elkísért. A folyosó végén ott volt ez az erős fény. Fényesebb, mint bármilyen napfény. Fényesebb, mint bármelyik csillag. Fényesebb, mint bármi, amit el tudsz képzelni. Mindent átjárt. Minden az a fény volt. Annyira tiszta volt. […]” ¹⁰

Peter Fenwick neuropszichiáter, aki több, mint 350 ember halálközeli élményét elemezte, azt találta, hogy az esetek nagyjából felében jelentkezett alagútélmény, ugyanakkor az átélők több, mint kétharmada számolt be arról, hogy valamiféle “sötétséget” tapasztalt.¹¹ Ezt a sötétséget ritkán találták ijesztőnek, általában lágy, bársonyos sötétként jellemezték:

“Rájöttem, hogy egy hatalmas teret látok, feketét, bársonyosat… Érdeklődve néztem ezt a feketeséget, és észrevettem, hogy nincsenek csillagok. Nem éreztem, hogy fuldoklom, mintha ez a bársony közel lenne hozzám, vagy klausztrofóbiás lennék. A jobb vállam mögött egy nagyon lágy arany fény gyúlt (mint a régimódi olajlámpa fénye)… “Tudtam”, hogy át kell mennem ezen a feketeségen, és olyan örömöt fogok megismerni, ami elképzelhetetlen.” (47. o.)

Előfordul azonban, hogy az élmény színekben gazdag, mint a két szívrohamon átesett Maurice James esetében:

“Úgy éreztem, hogy súlytalan vagyok és zuhanok lefelé, vagy bele egy állandóan változó színű kaleidoszkópba. A színek kellemesek voltak, és egyáltalán nem féltem, de éreztem, hogy még nem akarok menni. Sokszor beleestem a kaleidoszkóp alagútba, néhányszor mélyebbre, mint egyébként. Úgy éreztem, mintha jojóznék, de az erőt, ami visszahozott, én irányítottam. Azt is éreztem, hogy amint egyre magabiztosabb lettem, egyre mélyebbre tudtam hatolni. Néhányszor képes voltam átjutni a kaleidoszkóp alagúton, és megpillantani az azon túli világot. Olyan volt, mintha, bár a bejáratnál álltam és jól körül tudtam nézni, rajtam múlt volna, hogy bemegyek vagy maradok. Az volt az érzésem, hogy még van tennivalóm és bármelyik percben mehetek – hasonlóan ahhoz, amit gyerekként érez az ember, amikor el kell döntenie, hogy kimegy játszani vagy marad megírni a házi feladatot. A bejáraton túli világ gyönyörű volt, mint egy füves rét egy alacsony dombok által határolt völgyben. […]” (52. o.)

A színes fény motívuma szintén megjelenik abban az igen különleges alagútélményben, ami Pilling János pszichiáter és munkatársainak gyűjtéséből származik:

“Másfél éve, 75 éves koromban megműtöttek. Egy nagy, félhomályos alagutat láttam, és én előtte lebegtem. Úgy éreztem, hogy nekem be kell oda mennem, de nem tudtam, mert az alagút bejárata előtt két sötét, arc nélküli szörnyalak küzdött egymással. Ahányszor csak összecsaptak, nagy bömbölést hallottam, és ilyenkor az alagutat gyönyörű, színes fény világította be. Egy ilyen felvillanáskor hirtelen megláttam önmagamat is. Az arcom a borzalomtól teljesen eltorzult volt. Egyszerre csak lecsendesedett minden, és az alagútból kilépett az én nyolc éve halott férjem. Odajött hozzám, belém karolt, és azt mondta: Gyere, kis angyalom, majd én kivezetlek innen. A férjem látása nagyon boldoggá tett.” ¹²

Hivatkozások

¹Moody, R. (2016). Life After Life. Random House.
²Cardena, E., Lynn, S. J., Krippner, S., & Appelle, S. (2014). Varieties of Anomalous Experience: Examining the Scientific Evidence. American Psychological Association.
³Neal, M. C. (2013). Megjártam a mennyországot: Egy doktornő megdöbbentő beszámolója halálról, a mennyországról és visszatéréséről az életbe. XXI. Század Kiadó, Budapest. 94-95. o.
⁴Ring, K. (1993 [1982]). Halálközeli élmények – A klinikai halál állapotának tudományos vizsgálata. Édesvíz Kiadó. 102. o.
⁵Ring, K., & Valarino, E. E. (2006). Lessons from the light: What we can learn from the near-death experience. Moment Point Press. 28. o.
⁶Árvai, A. (1997). Halálközeli élmények magyar földön. Magánkiadás, Miskolc. 53-54. o.
⁷Ring, K. (1993 [1982]). Halálközeli élmények – A klinikai halál állapotának tudományos vizsgálata. Édesvíz Kiadó. 111. o.
⁸Moody, R. (2016). Life After Life. Random House. 20. o.
⁹Van Lommel, P. (2016). Végtelen tudat. A halálközeli élmények tudományos olvasata. Semmelweis Kiadó, Budapest. 49. o.
¹⁰Sabom, M. B. (1998). Light and Death: One doctor’s fascinating account of near-death experiences. Zondervan Publishing House. 64. o.
¹¹Fenwick, P., & Fenwick, E. (2011). The truth in the light. White Crow Books.
¹²Ács, G., Pilling, J., & Zatik, I. (1992). Meghaltam – és élek. Halál közeli élmények. Medicina, Budapest.